INFO
    Kapcsolat
  • Cím: 1095 Mester u. 13
  • Telefon: +36 1 215 1549
  • Mobil: +36 30 278 0271
  • E-mail: kapcsolat@brumimaci.hu
  • Nyitvatartás
  • Hétfő
    10-18H
  • Kedd
    10-18H
  • Szerda
    10-18H
  • Csütörtök
    10-18H
  • Péntek
    10-18H
  • Szombat
    10-18H
  • Vasárnap
    ZÁRVA

Egy bababolt érted - +36 30 278 0271

  • Kapcsolat
  • Regisztráció
  • Kosár 0

    Nincsenek termékek a kosárban.

Search
Generic filters
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in excerpt
Search in comments
Filter by Custom Post Type

Szülés után a kórházban

| 2015. november. 11. | Szülés után a kórházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Most, hogy itt vagy, Andris, jó lenne pihenni, de nem megy… Teljesen túl vagyok pörögve, holott még a fejemet sem emelhetem fel az epidurális érzéstelenítő hatásaként. 24 óra fekvés, nyugodtan, vízszintesen, vagy kínzó fejfájás, akár egész életemre. Hát, akkor inkább le a fejet!

Andrist ideadták, itt fekszik, még szoptatni is tudom, ez így tökéletes!

Nézzük egymást. Ő meg én. Gyönyörű szeme van! Soha még ilyen szerelmes nem voltam senkibe. Ha odatartom az apró kézhez az óriási ujjamat, megragadja, hihetetlen jó érzés. Mesélek neki, énekelek. A fejem vízszintesben.

Bejön Tamás, elintézte a telefonokat, az SMS-eket. Hírt adott rólunk. Immár minden fontos ismerős tud a kisfiunk világrajöveteléről. Lehet örvendezni, pezsgőt bontani, hiszen megszületett a legtökéletesebb ember. Igen, ez komoly, valóban! Ő a világ legnagyobb reménysége! Szóval itt vagyunk hárman, a mi családunk, a műtő melletti őrzőben. Összebújunk, élvezzük a csendet, a boldogságot. Jó így.

Jön a szülésznő, át kell menni a kórterembe. Tamás kimegy, Andrist a csecsemősnővér veszi gondozásába, engem pedig áttolnak a szomszédba. Háromágyas szoba, két szimpatikus szobatárssal. Illetve néggyel, hiszen mindkét baba ott van a szobában. Hamarosan Andrist is visszahozzák. Itt teszi tisztába a nővér, apuka jelenlétében. Apuka figyel, bár a szülés előtt nem volt túl lelkes a pelenkázás gondolatától. Most már minden másképp van. Az ő fiáról van szó!

Amikor Tamás elmegy ebédelni, magunk maradunk a szobában, mi, anyukák. Hát persze, mit csinálunk? Beszélgetünk, mintha kollégiumban lennénk. Mintha évek óta ismernénk egymást. Hihetetlen, én sosem voltam ennyire könnyen barátkozó… Ezt is a hormonok teszik? Vagy az azonos élethelyzet? Nóra és Lili segítenek, idehozzák hozzám Andrist a kiságyból, hogy szoptathassam, a sajátjuk mellet őt is büfiztetik. Holnap majd én is segítek nekik, ha már felkelhetek. Nekik normál szülésük volt, Nórának ráadásul a harmadik, könnyen megy már minden… Vajon mi is ilyen rutinosak leszünk hamarosan? Most mindenesetre, amikor Tamás visszajön, elég bátortalanul fogja meg a fiát…

Aztán megérkezik anyukám, hogy megnézze első unokáját. Hoz mindenféle finomságot, ellátja az egész kórtermet. Pelenkázza, büfizteti Andrist. Kiosztja a csecsemősnővéreket, egy pillanat alatt rendet tesz… Ajaj, anyukám… Nagyon határozottan meghagyja, hogy vizet se adjanak a gyereknek éjszaka. Ha éhes, hozzák ide, szoptassam meg. Igaza van, jó, hogy intézkedik, én nem lennék ilyen határozott. Így viszont minden megy, mint a karikacsapás. Túléljük a külön töltött éjszakát, egy szoptatással. Aztán már hamarosan fel is kelhetek.

Ekkortól nem válunk el egymástól Andrissal. Árnyékként követem mindig, ha a csecsemőosztályra viszik, éjjel is velem van, én látok el minden teendőt. Hiszen én vagyok az anyja.

Aztán el is telik az a néhány nap, amit nem is számoltam. A hömpölygő idő elérkezik ahhoz a pillanathoz, amikor ott állunk a kórház előtt. Fogjuk az állig bebugyolált fiunkat, és várjuk a taxit. Ketten jöttünk, hárman megyünk. Haza. Még mindig minden csupa hó.

Megosztás
Mindjárt mutatom...
Kosár
Nincsenek termékek a kosaradban!