INFO
    Kapcsolat
  • Cím: 1095 Mester u. 13
  • Telefon: +36 1 215 1549
  • Mobil: +36 30 278 0271
  • E-mail: kapcsolat@brumimaci.hu
  • Nyitvatartás
  • Hétfő
    10-18H
  • Kedd
    10-18H
  • Szerda
    10-18H
  • Csütörtök
    10-18H
  • Péntek
    10-18H
  • Szombat
    10-18H
  • Vasárnap
    ZÁRVA

Egy bababolt érted - +36 30 278 0271

  • Kapcsolat
  • Regisztráció
  • Kosár 0

    Nincsenek termékek a kosárban.

Search
Generic filters
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in excerpt
Search in comments
Filter by Custom Post Type

Első szülésem története

| 2015. november. 11. | Első szülésem története bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szeretettel köszöntelek, Andris, ezen a világon! Sohasem gondoltam, hogy ennyire gyönyörű lehet valaki, ilyen csodálatos tekintettel, kedves arccal, hogy így tudja szorítani az ujjamat. Hát te vagy az, akit úgy vártunk, te vagy az én fiam! Én pedig a te anyukád, örökre. Jóban-rosszban. Biztos lesz, hogy kihozol majd a sodromból, fogok eleget bosszankodni miattad, aggódni meg még többet, de ezt most nehéz elképzelni. Mert a legbiztosabb a világon, hogy egész életemben szeretni foglak. Téged, kisfiam.

Hogyan is kezdjem a mai nap történetét? Hiszen olyan régen volt, amikor ma – ma?! – hajnalban arra ébredtem, hogy valami csordogál… Jaj, mi történt? Ugye nem veszett el a szobatisztaságom? Hát persze, félálomban ilyen bugyutaságokat gondol az ember lánya, holott… csak a magzatvíz. Mert hiába a lehető legtermészetesebb a 39. héten, hogy a pocakban hordott baba kikívánkozik, mégis hihetetlenül furcsa. (Vajon a következőnél is ilyen lesz?)

Na jó, akkor kezdődik a mulatság, hajrá, Andris, ma találkozunk! Tamás, aki máskor egy robbanásra sem ébredne fel, az első bökdösésre magához tér. Se kávé, se semmi, aggódva sürget, hogy menjünk már. Mennék én, csak közben le kell ülni egy pillanatra. Alighanem ez a fájás. Aha. Ez fog besűrűsödni. Most már értem.

Na jó, túl vagyunk rajta, van néhány nyugodt percem. Gyorsan utoljára ellenőrizzük a listát, megvan-e minden. Közben persze szükség szerint üldögélünk. Mérjük, hány percenként, és milyen hosszan. Fáj. Hívjuk a taxit, a terv szerint. Anyukámnak majd Tamás telefonál a kórházból. Addig is aludjon. Még ne aggódjon.

Hát akkor: indulás!

Kilépünk a liftből, ééés… te jó ég! Hát ezt nem hiszem el… Minden csupa hó! De nem csak itt-ott, hanem majdnem térdig érő! Hogy fogunk eljutni a kórházig? Iszonyú messze van, az utak nincsenek letakarítva… Át kell mennünk a fél városon… De a taxis nagyon kedves, nyugodt, magabiztos, próbál lelket önteni belém. Tamás pedig fogja a kezemet és számolja a másodperceket. Valószínűleg van még időnk.

És valóban: sikeresen beérünk, minden rendben megy. Nagyon fáj. Küzdünk. Kapaszkodom Tamásba. Jó, hogy itt van. Aztán mindenféle vajúdóeszköz. Labda. Nem jobb. Bordásfal. Nem jobb. Kicsit fekszem, nem jobb. Kád. Na, ez tetszik! Ez sem jobb, de mégis segít a víz. Aztán hirtelen sokkal könnyebb. Végre megpihenünk! Már kicsit beszélgetni, mosolyogni is van erőm. Megvizsgál az orvosom, és közli: nem jó, hogy leálltak a fájások. Így nem megy előre a szülés. Császár.

Be a műtőbe, injekció, és már megy is minden, mint a karikacsapás. Az altató orvos, egy végtelenül kedves doktornő áll a fejemnél, és mindvégig biztat. Közvetíti az eseményeket, hogy hol tartanak a dolgok. Végtelen hálát érzek iránta. Tamás kint aggódik. (Mint utólag megtudtam, fél éve először és utoljára rágyújtott. Kunyerált egy cigarettát valakitől. Megértem.) Odabent pedig olajozottan működik a gépezet. Aztán a pillanat, amit sosem felejtek el. Amikor Andris hangját meghallottam. Az én fiam! Néhány másodperc múlva odahozták őt hozzám, az én gyönyörű, maszatos, ordító csemetémet… A gépek egyből üvölteni kezdenek, a pulzusom 150, a vérnyomásom ki tudja… Úgyhogy Andrist elvitték rendbetenni, nekem meg le kell nyugodnom. Nagy nehezen sikerül. Hihetetlen boldog vagyok.

Így utólag minden más. Mintha nem is lett volna a fájdalom, csak a boldogság. Nincs jelentősége, hogy császár vagy normál szülés, nem számít, hogy meg kell gyógyulni utána. Csak az a lényeg, hogy mi egy család vagyunk, Andris pedig a világ legcsodálatosabb teremtménye!

Megosztás
Mindjárt mutatom...
Kosár
Nincsenek termékek a kosaradban!