INFO
    Kapcsolat
  • Cím: 1095 Mester u. 13
  • Telefon: +36 1 215 1549
  • Mobil: +36 30 278 0271
  • E-mail: kapcsolat@brumimaci.hu
  • Nyitvatartás
  • Hétfő
    10-18H
  • Kedd
    10-18H
  • Szerda
    10-18H
  • Csütörtök
    10-18H
  • Péntek
    10-18H
  • Szombat
    10-18H
  • Vasárnap
    ZÁRVA

Egy bababolt érted - +36 30 278 0271

  • Kapcsolat
  • Regisztráció
  • Kosár 0

    Nincsenek termékek a kosárban.

Search
Generic filters
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in excerpt
Search in comments
Filter by Custom Post Type

Az újszülöttkor viszontagságai

| 2015. december. 12. | Az újszülöttkor viszontagságai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Amikor becsukódott mögöttünk az ajtó, és ott álltunk az előszobánkban, állig begombolkozva, hárman, szóhoz se tudtunk jutni a boldogságtól. Könnyes szemmel néztük Tamással a kisfiunkat, aki mostantól itt lakik a mi lakásunkban. Fennkölt gondolatokat mondtunk ki egymásnak, egészen belefeledkeztünk a gyönyörűségbe. Andris térített magunkhoz minket: melege volt és megéhezett. Ezzel kezdetét vette a mi kis családunk örömteli hétköznapi élete.

Mindig nézem az órát, de csak egy-egy nappal előbbre tudok visszaemlékezni. Tudom, hogy két és fél órája evett utoljára Andris, tudom, mikor kapott tiszta pelenkát, mennyit aludt és mennyi időt töltött ébren. Ma. De hogy tegnap mi történt? Fogalmam sincs.

Illetve a múlt péntek emlékezetes maradt, mert az én kisfiam 13 órán keresztül ébren volt! Éjszaka! Játszottunk. Evett. Tisztába tettem. Sétáltunk. Evett. Együtt lefeküdtünk. Fürdött. Evett. Énekeltem. Altatózenét hallgattunk, én elaludtam, ő nem. Tamás sétálgatott vele, mert rázendített az ordításra. Felébredtem, megetettem. Semmi. Tamás is szundított egyet. Andris jókedvű lett. Hajnali négykor. Én meg a sírás határán egyensúlyoztam. Aztán már túl is lendültem, sírva könyörögtem, hogy aludj, kisfiam. És a könyörgés reggel 7-kor meghallgattatott: a felkelő nap bájosan alvó gyermeket talált a kiságyban.

Na, akkor jött az elhatározás, miszerint ez így nem mehet tovább. Bármilyen kicsi is Andris, meg kell tanítanunk neki a napi ritmust. Azóta reggeli után játszunk, aztán sétálunk. Az esti rituálé a legfontosabb: a fürdés után alvóruhát adunk rá, mesét mondok neki, kap még egy kis vacsorát, és beteszem a kiságyba. A kis éjjeli lámpát hagyjuk csak égve, és ilyenkor már csak halkan beszélünk. Kíváncsi vagyok, meghozza-e mindez a kívánt eredményt…

Egyébként Andris ritkán sír, de akkor aztán istenigazából. Tamás olyankor azonnal felkapja, próbálja kizökkenteni. A legtöbbször hiába, ezért fejvesztve hozza nekem az egyre jobban üvöltő Andrist, hogy csináljak már vele valamit, elvégre én vagyok az anyja. Onnantól kezdve rajtam a világ szeme, és előbb-utóbb el is hallgat a fiam. (Vagy azért, mert véletlenül ráhibázok, mi a baja, vagy egyszerűen elfárad és elalszik. Ezt persze semmi pénzért be nem vallanám.)

Jönnek hozzánk látogatók is, szinte minden nap. Kati és a sógornőmék is voltak nálunk. Kapott tőlük Andris egy-egy nagyon helyes kismackót. Ugyanolyat! Remélem, ez lesz a kedvenc játéka, mert akkor nem kell aggódnunk, hogy elvész vagy tönkremegy. Ez nagyon praktikus lenne.

Anyukám is járt itt többször. Egyik alkalommal egy hétre előre megfőzte az ebédet-vacsorát, másodszor teljes nagytakarítást csinált. Hiába mondtam, hogy nincs rá szükség, így, karácsony előtt még a Föld megsemmisülését okozó katasztrófa sem tudná megakadályozni. A harmadik alkalommal csak az elsőszülött unokájával foglalkozott. Mesélt neki, énekelt, ringatta. Jó volt látni őket, biztos jóban lesznek.

Ahogy Tamás változásait is izgalmas követni. Nem gondoltam volna, hogy ennyit tud majd hancúrozni a fiával! Dörmögve mesél neki, persze úgy, hogy én ne is értsem, csak ők ketten. Mert azért az, hogy butaságokat beszél gyereknyelven, az csak rájuk tartozik.

Megfoghatatlan ez az egész. Monoton ismétlődés egyfelől, a tevékenységek folyton ugyanolyanok, és mégis minden nap történik valami új. Egy új tekintet, egy újabb hang, egy félmosoly, ami csak nekem szól… Izgatottan készülünk az első, sosemvolt karácsonyunkra.

Megosztás
Mindjárt mutatom...
Kosár
Nincsenek termékek a kosaradban!