Termékek Menü
0

Összeköt minket az ének

Miután lecsendesedett bennem az örömmel vegyes izgalom, egyre erősödött bennem a vágy, hogy kapcsolatba léphessek azzal a kis élettel, aki bennem növekszik. Sok mindent kipróbáltam, a kristályterápián át a vízi kismama tornán keresztül egészen a haptonómiáig több utat is bejártam, végül az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás jelentette számunkra a megoldást.

Az első trimeszter végén tarthattam, mikor lenyugodtam már annyira, hogy végre kettőnkre is tudtam figyelni. Addig szárnyaltam és lubickoltam hol a határtalan örömben, hol a legmélyebb félelemben. Aztán rengeteget olvastam, hogy éppen mi is történik velünk, mi történik bennem. Ahogy egyre többet tudtam a fizikai folyamatok mikéntjéről, hogy hogyan fejlődik a kisbaba az anyaméhben, úgy erősödött bennem a lelki szálak megerősítésére való vágy.

Emlékszem, szereztem egy hegyikristályt, melyet a kisbabámmal közös „beszélgetéseink” alkalmával a köldökömre helyeztem. Az egyik ezoterikus könyvemben olvastam, hogy ez segíti a kommunikációt, majd a kristályterápia tanfolyamon ezt meg is erősítették, de nekem ez valahogy nem volt elég.

Aztán jártam vízi kismama tornára, aquanatal tréningre, mely sokat segített az ellazulásban és a testem fizikai erőnlétének, hajlékonyságának megtartásában, de valahogy még mindig nem kerültem közelebb ahhoz a kis lényhez, akire annyira kíváncsi voltam.

Félidőben lehettem, mikor rátaláltam a haptonómiára, melyet a holland Franz Veldman dolgozott ki, és egyfajta szülésre felkészítő program, mindamellett pedig kapcsolatot teremthetünk általa a pocakban lévő magzattal. A haptonómia szó jelentése annyit tesz, mint az érintés tudománya, mely a hapto, érzékelés, és a nomos törvény szavakból áll össze. Ez egy érintésen alapuló módszer, mely nagyon kellemes, de én személy szerint nem tudtam azonosulni vele, bár a simogatások, simítások, és a pocaklakó felöl érkező pici rúgások, kaparászások sokszor megnevettettek.

Az egyik foglalkozásról hazafelé tartva dudorászni kezdtem jókedvemben. Egyre többször figyeltem meg, hogy a hangomra, dúdoló dallamomra a kicsi reagál. Ettől a felismeréstől kezdve minden nap énekeltem neki, és ez az idő csak a miénk volt. Akadtak olyan dalok, melyek ismétlődtek, de voltak olyanok is, melyeket csak egyszer-kétszer énekeltem. Lassan ráébredtem, ez a mi közös nyelvünk, az ének összeköt minket. 10 év távlatából pedig bátran állíthatom, az éneklés azóta is életünk, kapcsolatunk része: ha szomorú, vagy bántja valami, esetleg fájdalmai vannak, a halk ének megnyugvást és vigaszt jelent mindkettőnk számára.

Schütz Gabriella

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog